Lassan kibattyogtam a konyhába, és éppen készítettem volna magamnak a reggeli kávémat, amikor a barátnőm, Fruzsi felhívott. Mit akar reggel fél hétkor? Idegesen kaptam fel a mobilomat, és már majdnem leüvöltöttem a fejét, amiért ilyenkor zaklat,de megelőzött. Úgy felvisított, hogy majdnem szívrohamot kaptam.
-Fruzsi, mi történt?-kaptam a számhoz a kezem.
-Linii bejutottál!!-sikította-Bejutottál a meghallgatásra!
-Miről beszélsz?-kérdeztem, aztán leesett-Úr Isten!-kiáltottam föl örömömben, és mint egy őrült, elkezdtem ugrálni a konyha kellős közepén.
Színházban dolgozom, színészként. Eddig nem sok szerepet kaptam, de nem azért mert béna vagyok, csak mert még újonc. Fél éve vagyok tagja a csapatnak, így érthető is, hogy miért nem bíznak rám nehezebb szerepeket. Most viszont alkalmam volt jelentkezni egy új darabra, amit pár hónap múlva ad elő a színház, és ez nem más, mint.... A Hattyúk tava. Amint meghallottam, hogy ez lesz a következő előadás azonnal, szinte elsőként jelentkeztem a meghallgatásra. Összesen 10-en jelentkeztünk főszereplőnek, de ebből 3 visszamondta, egy embert pedig kirúgott az igazgató. Így maradtunk hatan. Azok, akik nem jelentkeztek erre a szerepre, szavaztak. Hárman maradtunk bent. A másik három ember kapta a legkevesebb szavazatot, így ők "kiestek". Mi holnap átesünk még egy komolyabb meghallgatáson, ahol mindenki húz egy cetlit, amire egy-egy táncfajta van felírva, és egy szituációt, amiben elő kell azt adni. Bent lesz Noel, a színház igazgatója, a darab koreográfusa, és Furzsi (Noel másod-unokatestvére.)
Tehát a holnapi napom tiszta zűrzavar lesz.
-Azért ma bejössz?-kérdezte a barátnőm, mert nem szólaltam meg a telefonban, csak a gondolatok cikáztak a fejemben.
-Ma éppen egyetemi napom van-csóváltam a fejem szomorúan-Ma muszáj bemennem, lesz egy vizsgám is. Egész éjjel arra tanultam.
Az egyetemi nap nálam kicsit vicces elnevezése annak, hogy bemegyek az egyetemre. És hogy ez miért olyan vicces? Havonta ötször járok be órákra, pluszba vizsgázni (ennek a száma attól függ, mennyi vizsga van egy hónapban. Általában 1-3.)
-Rendben, átadom Noelnek. Sok sikert! Mikortól szurkoljak?
-Fél tíztől. Most tényleg drukkolj értem. Fontos.
-Okés. De most megyek, mert elkésem. Szia Lini.
Szia, Fruzsi-tettem le a telefont. Azonnal megjelent az idő a képernyőn. Hét óra. Huh, még időben vagyok. Még.
Szép lassan szürcsöltem a reggeli kávémat, amikor kopogtak. Már megint mivan? Az ember egy kávét sem ihat meg nyugodtan?! Megdörzsöltem az arcomat, elszámoltam magamban százig, majd kinyitottam az ajtót. Szerencsére csak a postás zavart, bár meg nem tudnám mondani, miért hét órakor, de nem is lényeges. Csomagom érkezett. Gyorsan kikaptam a futár kezéből, kifizettem a postaköltséget, és már be is zártam a kaput. Villámsebességgel leültem a fotelbe, és izgatottan bontottam ki a küldeményt. Az volt benne, amit vártam. Álmaim balettruhája. Egyszerű fehér, arany köves díszítéssel. Nem találtam szavakat.
Most én hívtam fel Fruzsit azzal a reménnyel, hogy fel is veszi. Legjobb barátnőm a negyedik csengetésre fel is vette, és ahogyan én is egy órával ezelőtt, megkérdezte mi a baj.
-Baj? Milyen baj?-vigyorogtam-Megjött a ruhám!
-Az a ruha? Úú Lin, képet, most! De úgy, hogy rajtad van!
-Igen az. Pillanat, és csinálom a képet. Annyira izgatott vagyok!-ugrándoztam. Úgy néztem ki, mint egy ötéves. Nem baj, most nem szégyelltem az örömömet.
Pár perc leforgása alatt már rajtam is volt a balettruha. Odasiettem a tükröm elé, és sírva fakadtam. Végre táncosnak éreztem magam. Amire mindig is vágytam. Gyorsan készítettem egy fotót Fruzsinak, és már küldtem is el. Rögtön kaptam tőle a szokásos üzenetét:
Fruzs: Úúúúristen de szexi vagy!
Mosolyogva forgattam szemeimet, és egy gyors választ pötyögtem neki:
Lin: Persze. Majd holnap élőben is láthatod. Na megyek. xx.
És tényleg mennem is kellett. Amíg próbálgattam, fényképezkedtem, eltelt megint fél óra. Fél nyolc. Még két órám van átnézni az anyagot, és elindulni, odaérni. Ez húzós lesz.
Az egyetem a város másik felén van, és háromszor kell átszállnom metróval, hogy odaérjek. Pontosabban a megállótól még gyalogolnom kell öt percet, tehát időben kell elindulnom. Nyolckor. Te jó ég! Harminc perc nekem arra elég, hogy kiválasszam, mibe megyek, nem teljesen elkészülődni! Egy röpke perc alatt kihisztiztem magam, aztán elkezdtem a sminkem. Kicsit ma egyszerűbbre vettem a figurát, mert csak szempillaspirált, szemceruzát, fekete tust és szájfényt használtam. Ez 5 percet vett igénybe. Utána 5 (csak!!) perc alatt kiválasztottam a ruhámat, amit felveszek. Egyszerű "Never give up!" feliratú mintás pólót, csőnadrágot és fekete bakancsot állítottam össze, és meg voltam elégedve, amikor magamra húztam és jól állt. Előhalásztam a kedvenc bőrtáskámat, és bepakoltam a tételeket, a szájfényemet, egy zseblámpát (mindig nálam van, bár nem este szándékozom hazaérni) és a kabalámat, amit soha sem hagyok otthon. Egy aranyos, kis "kínai" baba, amit még régen anyukám adott általánosban egy dolgozat előtt. Eddig az esetek 60%-ában bevált és jó jegyeket kaptam.
7:55-kor készen álltam az indulásra. Megveregettem a vállamat, és elindultam. Sietve zártam be az ajtót, és rohantam a metró felé. Hatalmas szerencsém volt, mert amint odaértem a megállóba, 1 percre rá már érkezett is a szerelvény. Ezt azt jelentette, hogy nem fogok elkésni. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és leültem egy nekem szimpatikus helyre.
Kilencre leszálltam az utolsó metróról is, és mivel időben voltam, gyorsan bementem az egyetemhez közel épült "Egyetem kávéház&étterem" nevezetű kis kávézóba, ahol rendeltem egy forró csokit elvitelre. Kell az energia.
Az eladósrác, Kevin megkérdezte, lesz-e ma vizsgám. Elhúztam a számat és igennel feleltem. Nem szeretek vizsgázni.
-Akkor ezt a forrócsokit most fizetem-kacsintott, nekem pedig leesett az állam. Milyen aranyos!
-Köszönöm nagyon-pislogtam rá hálásan, majd nagy léptekkel elindultam az egyetem felé.
Az egyetem, ahova járok, egyszerűen csodálatosan néz ki. Hátul még kertje is van, amit nem csak a koleszosok használhatnak. Ilyenkor, a januári hidegben és hóban ugyanolyan hangulatos, mint a legnagyobb forróságban nyáron. Kis padok körbekerítenek egy aprócska halastavat, ami ilyenkor befagy, de így is ugyanolyan szép. Arrébb egy korcsolyapálya szerűség is található, ami magától alakult ki, csak a gondnokok egy kicsit rásegítenek a fagyásra, hogy ne legyen balesetveszélyes a pálya. Nyaranta kis sátrak találhatók leghátul, a füves területen felállítva. Ezt azok használhatják, akik sikeresen vizsgáztak az évben, és egy kis kikapcsolódásra vágynak. Egyfajta egyetemi tábor, ami számomra nagyon ötletes. Én is minden évben részt veszek a táborokban, Fruzsival is így ismerkedtem meg. A legjobb benne, hogy teljesen díjtalan ez az egész, de szigorúan ellenőrzik a vizsgaeredményeket. Tehát egy szóval az egyetem egy hiperszuper hely.
Kezdtem félni. Mivan ha nem fog menni? Ha megbukok? Innen is és a színházból is azonnal kirúgnak! Egyébként mindig ilyen gondolatokkal vágok neki a vizsgáknak, és eddig nem történt semmi baj. Nyugi Linda, nyugi.
Túléltem. A vizsgáztatók húsz kemény percig szívattak, bár nekem ez húsz órának tűnt. Végig remegett minden csontom, a gyomrom görcsbe szorult, és azt hittem, hogy le fogom hányni az elnököt. De semmi ilyesmi nem volt, csak egy kicsit dadogtam, amit hamar észre is vettek, és hogy megnyugtassanak, egy biztató mosolyt kaptam a vizsgabiztostól. Meglepődtem rajta, de sokat segített, mert utána már csak fele annyira remegtem.
Az eredményt sajnos nem tudtam meg, erről levélben fognak értesíteni, bár igazából felesleges, mert megdicsértek, amikor elköszöntem és kiléptem a teremből.
Amint hazaértem, rögtön felhívtam Fruzsit, aki szerintem jobban örült az eredménynek, mint én.
-És akkor holnap el ne felejtsd, nyolc órára legyél a színházban! Pontosan érkezz, tudod, milyen Noel.-figyelmeztetett.
-Rendben, ott leszek...időben.-ígértem meg, és letettük a telefont.
A délelőtt hátralevő részében pihentem, és egy Vámpírnaplók-maraton is belefért sok popcornnal, és Colával. Kicsit egyedül éreztem magam, legszívesebben hazautaztam volna anyuékhoz Szegedre, de nem tehettem. Muszáj pihennem, és amúgy sem egy órára mennék fel, hanem több napra. Fruzsit se zaklatom inkább ma tovább, mert neki is húzós színházi napja volt, sok próbával, így ő is kimerült. Legalábbis azt hittem. Ugyanis fél négykor üzent, hogy készülődjek, mert mindjárt odaér hozzám, és megyünk a plázába. Azonnal felkaptam magamra most egy kicsit díszesebb, dekoratív élénkpiros ujjatlant, egy fekete cicanadrágot és egy fekete magassarkú hosszú csizmát. Nem néztem ki "cenzúrásan", csupán egy kicsit hívogatóbban mint délelőtt. Örültem, hogy Fruzsinak eszébe jutottam, és boldog voltam, amiért a barátnőm.
Este kilenckor értünk haza, és legjobb barátom úgy döntött, ma nálam alszik, ezért még gyorsan átugrott a cuccaiért. Én addig megcsináltam az alvóhelyét, ami az ágyam mellett balra levő, kihúzható kanapé volt. Eléggé kényelmetlen, de Fruzsinak az a rossz szokása, hogy befészkelődik mellém, és szépen lassan elalszik az ágyamban, én meg mehetek a kanapéra.
Hamar visszaért, és hozott magával egy "kevés" édességet, meg rágcsát is (gumicukor, chips, Milka csoki, medvecukor) , úgyhogy éhen nem haltunk. Folytattam a Vámpírnaplók-maratont és szerencsére Fruzsi is körülbelül ugyanott tartott, ezért nyugodt szívvel néztem a sorozatot, tudván, nem lövöm le a poént. Éjfélkor dőlhettünk ki, bár én direkt aludtam el ilyen korán, mert tudtam, hogy másnapra kell majd az energia. Rengeteg energia.
Na, hát ez lett volna az első fejezet drágáim. Remélem elnyerte a tetszéseteket, és továbbra is olvasni fogjátok a történetet. Nem láttam még olyat, hogy egy blogger előre kitett volna egy kis előzetest a következő részből (bár tuti, hogy van ilyen), ezért én most megteszem.
Részlet a következő részből:
"-Menni fog!-biztatott Fruzsi mosolyogva, és beléptünk a terembe. Körülnéztem a "zsűritagok" között, de megakadt a szemem egy ismeretlen tagon. Fiatal volt. Velem egy korú. Szőke hajú. Kék szemű. Fiú."
